2011. december 8., csütörtök

Nyeremény - még

Nem tudom a postás hányszor csengetett, de igencsak meglepődött, hogy egy pizzásdobozt kellett kézbesítenie.  Szinte látom magam előtt ahogy morfondírozik a világ folyásán, amibe már az is belefér, hogy egyesek postán rendeljenek maguknak ebédet.
Nos, nem az ebéd jött a dobozban hanem a "kreatív vagyok" második ajándéka. (Aminek az első fele a Morzsirobbantós DVD volt.) Egy madárkás óra volt a dobozban, pont akkora mint egy pizza. Az extra feltét két zöldre festett, 3D ragasztóval ellátott levél volt, amit az ember lánya ízlés szerint pluszban ráhelyezhet az órára. Meg is tettem. Jól megnéztem az órát, mert amikor választani lehetett az ajándékok közül, nem sok látszott belőle a fotón. Pákázott kontúrvonalak között páccal festett a minta, a madarak és a két ág vékony lemezből van kivágva és ráragasztva. Nagyon szép. Eszembe is jutott róla, hogy életem első pákázása is egy óra volt ami azóta az unokaöcséim szobája falán díszeleg. És az is, hogy jaj de régen pákáztam! Pedig az égő fa illata itt van az orromban. Megyek is, keresek egy pucér lapot és hajrá karácsony!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése