Csak semmi szemtelenség!

Ezt is mondhatnánk, hisz adott a háztartásban két kiskamasz. De most mégsem róluk írok, hanem a böhöm terméskövekről amiket a házzal együtt vásároltunk. Itt hevertek szerte-szét. Egykupacra hordtuk őket és nyárhosszat nézegettük, mi legyen velük. Jópárat elhasználtunk a szalonnasütő körberakásához, de még így is maradt elég. Aztán találtam az egyik hobbidobozomban egy zacskó mozgó pupillájú szemet, olyan 5 forintos méretűt.  A Lánnyal kettesben felragasztottuk őket, ezzel aztán megszűnt nálunk a szemtelenség. A régi lépcsőre hordtam a kukucskálókat és a gyerekek szedtek hozzá körítést: kukoricát, gesztenyét, szőlő indát, kökény ágat, mifenét.
Így pislognak a köveink az őszi napfényben:

 És íme a büszke alkotók, meg a kíváncsi eb, aki széthordja a gesztenyéket pedig nem is finomak....