Női táskák rejtelmei

Időről-időre elővesz az érzés, hogy valami nem stimmel a táskámmal kapcsolatban. Ugyanis nincs benne "semmi" és mégis agyon tudnék sújtani vele egy rinocéroszt, ha nem ítélném el az állatkínzást. A "semmi" alatt persze csak a "semmi különös"-et értem, mert nyilván tele van mint a Mikulás hócipője december hetedike hajnalán. Nem akarok részletes leltározásba kezdeni, de ha kivonom a 3 jegyzetfüzetet, tollakat, fényképezőgépet a hozzá tartozó kábellal, pénztárcát és mobiltartót, sminkkészletet, akkor szinte üres. Vagyis alig marad két maroknyi szaloncukor -hátha valahol hosszúra nyúlik a várakozási idő, ezt hívom én túlélőcsokinak- kisbicska (nem önvédelmi, hanem hirtelen jellegű almaelfelezési célból - két gyerekem van), kulcsok, rágók, pen drive-ok, körömreszelő és hát igen ... fél kilónyi kiskanál. Mert ugye sose lehet tudni, mikor kell kanalazni valamit. Ahogy bögrés-hangulatom van reggelente (lásd egy korábbi bejegyzésben), úgy tartozik hozzá a kiskanál hangulat is. Bár ez inkább évszak-függő. Most pl. még a Rudissal keverek, de már elkészült a következő időszak (báli, farsangi) előkapni való kiskanala a rózsaszín, barna szalagos tatyóm sugallatára.