Sokat jártam lankáidon, ültem langymeleg kövön.
Hátizsákom, vándorbotom nem sokat lógott a szögön.
Kutattam tücsköt, bogarat, füveket és fákat,
Előttem a titkaid nyitott könyvként álltak.
Ismertem ösvényeid, szellőd simította arcom,
de véget ér a vándorutam, befejeztem a harcom.
Szerettem minden rögödet. Éreztem: lüktetve élnek.
S most porrá lett testemmel én adok testet a szélnek…
Juj,szép,de elég depresszív..............Te írtad?Minden ok?
VálaszTörlésÉn írtam a nagyapám nevében, aki szombaton útra kelt "az idő végtelen szekerén".
VálaszTörlésNyugodjon békében!:-(
VálaszTörlés